A templomközelségtől az istenközelségig – Egy értelmiségi rendhagyó bizonyságtétele

Először jelentkezett ebben az évben a Lankadatlanul nevű rendezvénysorozat, azaz a Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség nyitott bibliaórája. Egy szatmári értelmiségi őszinte és hiteles bizonyságtételét hallották mindazok, akik elérkeztek az eseményre.

Csütörtökön 18 órától a szigetlankai református templom ölelésében található Emmaus gyülekezeti házban csendült fel az ének: Sokszor úgy érzem, összeroskadok… Rácz Ervin házigazda lelkipásztor a napi Igével köszöntött: „Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne. Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. Ők ezt kérdezték tőle: Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek. Hogyan mondhatod hát: Szabadok lesztek? Jézus így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8, 30-36)

Naponként eszünkbe kellene jusson az, hogy valamikor a mi legnagyobb ajándékunk, Jézus, belépett a mi gettónkba, hogy az embereket megváltsa, hogy szabadokká tegyen. A mi Atyánk az Ő Fiát adta, hogy megmentsen. Hála ezért, ami erőt ad arra, hogy tegyük meg mi is a szeretet csodálatos mozdulatait. Ahhoz, hogy Isten teremtményeiből gyermekei legyünk mindannyiunk életében meg kell, hogy szülessen a döntés, meg kell, hogy történjen a megtérés. – mondta a lelkipásztor.

Mihez kezdjünk a sorsunkkal? Utak Istenhez – címmel Kereskényi Sándor muzeológus számolt be a gyülekezetnek és az érdeklődőknek saját megtérésének folyamatáról, körülményeiről, próbatételeiről, lelki újjászületésének fontosabb állomásairól, azaz hogyan jutott el a templomközelségből az istenközelséghez. A bizonyságtevő őszintén beszélt gyermekkori élményeiről, tapasztalatairól is. A templom árnyékában nőtt fel, ahol az udvariasság, a céltudat, a fegyelem, a tisztelet mögött volt valami, és ez nem a szeretet. Istenközelséghez majd később Visky Ferenc szavai vezették egy disznóbőrtáska kíséretében: „ha van életcélod, állj annak szolgálatába, dolgozz, és ne félj, hanem bízz!”

Aztán élete mélységén ugyancsak tőle jött a kijózanító biztatás: „Ugye tudod, hogy te nem beteg vagy, hanem felelős, ami fáj, az a lelkiismeret, amitől pedig félsz, az a számonkérés.” – és jött az Áldott Orvos kezelése. Hit és munkaterápia következett ezután, majd újabb hullámvölgyek és hullámhegyek. Az előadó családjáról is hálával, szeretettel, és mint Isten ajándékáról beszélt, majd így fogalmazott: Sorsunk mikor célszerű? – ha alkalmassá tehetjük az isteni rend szolgálatára. Ha együtt lehetünk és tehetünk Istennel. Ő azt akarja, hogy képviseljük. S ha nevel, legyen erőnk megszégyenülni! – fogalmazott Kereskényi Sándor.

Kellemes és családias beszélgetés következett ezután, többen elmondták múltbeli tapasztalataikat, s több volt ez, mint nosztalgiázás.

Puskás Csaba, a Szatmári Református Egyházmegye főgondnoka az előadásra, bizonyságtételre a következő gondolatokkal reagált: „Miközben Istenünk teremtényeiből gyermekeivé formál, soha nem használ sablonokat, mert nem földi értelemmel munkálkodik. Annak lehettünk tanúi, hogy emberi előítéleteinket félretéve merjük szabadon látva áradni a Szentlelket, mert “a szél fúj ahová akar, de nem tudod, hogy honnan jön és hová megy”. Nagyot tévedünk és nagyot csalódunk, ha Isten végtelen kegyelmének áradását csak a saját elképzeléseink szerint tartjuk helyesnek vagy helytelennek.

Kereskényi Sándor élete és megtérése épp ilyen értelemben rendhagyó, formabontó és különleges. Meghasonlása a kegyesség látszatát mutató egyházi világgal és a Visky Ferenccel történt találkozása nem lehet véletlen egybeesés következménye. Őszinte küzdelme a világ szennyével és a mennyei tisztaság utáni vágyakozása végig kísérte eddigi életét. Merjünk szabadságot adni Isten teremtő, megújító és átformáló erejének!”